Orbán Viktor újabb tizenkét évben gondolkodik. Orbán Viktor a választásba való beavatkozással vádolja a Kúriát. Két mozzanat az elmúlt egy hét eseményeiből, amelyek így, egymás mellé helyezve nyerik el jelentőségüket. Összeköti őket a mérhetetlen cinizmus és a nagyvonalúság teljes hiánya: kétharmaddal győztes kormányfő ne sopánkodjon, hogy elvettek tőle egy mandátumot, és ne üzenje közben az ellenzéknek, hogy nektek meszeltek. De még inkább összeköti őket az a hatalmi logika, amely a miniszterelnököt jellemzi. Orbán Viktor ugyanis már 2010 óta a tőle független intézmények felszámolásával kívánja hatalmának folytonosságát biztosítani.
Ez önmagában persze nem jelent újdonságot. A Fidesz sikerének titka nem a jó kormányzás, hanem – a pártpropagandára költött állami milliárdok mellett – a számára kedvező választási rendszer, illetve a megmondóemberei által kötelességszerűen lesajnált fékek és ellensúlyok leépítése. Túlzásnak tűnik ez az állítás? Rendben, akkor nézzünk meg egy ciklust arányosabb választási rendszerre optimalizált ellenzéki felkészüléssel, a fékek és ellensúlyok visszaállításával – de minimum kézi vezérelt ügyészség nélkül –, no meg az állami propagandaköltések radikális lefaragásával. Erre azonban várhatunk, mert Orbán Viktor régóta nem nyílt sisakos küzdelemben akar nyerni.
A cinikus hatalmi logika tehát önmagában nem jelent semmiféle újdonságot. Ami újszerű, az talán a kormányzati önkény minden eddiginél leplezetlenebb megnyilatkozása. Mert mit is követett el a Kúria? Tartotta magát a hatályos törvényekhez, és érvénytelennek nyilvánított 4360 levélszavazatot – pontosabban helybenhagyta a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezzel kapcsolatos korábbi állásfoglalását. Ehhez persze némi jogértelmezésre volt szükség: a Kúria mint legfelsőbb bírósági szerv pontosította a „nem lezárt boríték” fogalmát, és ennek nyomán nem látott okot arra, hogy a NVB döntését felülbírálja. Ezt tekinti most a miniszterelnök olyan jogászkodásnak, amivel a Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásba.
Egyszerűsítsük le: a Kúria bűne az volt, hogy bár tehette volna, nem csűrte-csavarta addig az ügyet, amíg Orbán Viktornak tetsző döntés születik. És ezt akár általánosíthatjuk is, mivel a Kúriának és a bírói kar egy részének általában véve az a bűne, hogy működésüket nem kizárólag az a szempont vezérli, milyen döntések tetszenek a hatalomnak. Ezért is nem a NVB-t érte támadás – Patyi Andrást másképpen fogja megleckéztetni a kormányfő, saját szemünkkel láthattuk, ehhez milyen jól ért –, hiszen az ügy elsősorban casus belliként szolgált. Orbán Viktort már rég nem a magunk mögött hagyott választás érdekli, hanem a következő. Meg az azután következő. No meg az odáig vezető út, amit jól láthatóan szeretne még zökkenőmentesebbé tenni.
Ezért van szükség a bíróságok maradék függetlenségének felszámolására, vagy legalább a beléjük vetett közbizalom megingatására. Valahol félelmetes látni, ahogy az erre szolgáló gépezet pár nap alatt összehangoltan beindult. Ennek azonban megvan a maga előzménye: a kormányzat felkent ideológusai már régóta színezgetik a demokráciának azt a (torz)képét, amely szerint az a választott vezetők korlátlan uralmát jelenti. Így minden olyan intézmény vagy testület, amelynek tagjait nem közvetlenül választották, szembehelyezkedik a demokráciával, amikor „a nép” – értsd: az általa választott vezetők – ellenében hoz döntést. Eszerint a demokráciára nem a független intézmények felszámolása jelent veszélyt, hanem a független intézmények léte.
Mit lehet kezdeni ezzel a felfogással és még inkább annak húsba vágó gyakorlati következményeivel? A Fidesz köreiben pontosan tudják, hogy az emberek könnyebben mozdulnak meg az internetadó vagy a vasárnapi zárva tartás ellen, mint elvont eszmék vagy azonosulásra nem igazán alkalmas intézmények védelmében. Ebben talán a választás utáni tömegtüntetések hozhatnak változást, amelyek kissé céltalannak tűntek ugyan, de éppen ezért nem mondhatjuk, hogy anyagi érdekek álltak volna mögöttük. A kormány küszöbön álló döntései következtében ezek a tüntetések nemsokára határozottabb célt kaphatnak: könnyen előfordulhat, hogy az ellenzéki polgároknak az utcán kell megmutatniuk, hogy ha nem is ők a többség, azért a többség sem tehet meg bármit. Pontosabban azok, akikről tudjuk, hogy a többségre hivatkozva bármit megtennének.
(Fotó: Index)
Kövesd az oldalt a Facebookon is: kattints ide!
